2.0

2018.11.30.  Evangélikus Ótemplom – Szarvas – Hungary
2018.12.09.  Református templom – Karcag – Hungary
2018.12.16.  Evangélikus templom – Celldömölk – Hungary
2018.12.23.  Evagélikus templom – Kiskőrös – Hungary

Közreműködik:

Benkő László – billentyűs hangszerek, vokál
Debreczeni Ferenc – dob, ütőhangszerek
Kóbor János – ének
Földi Albert – billentyűs hangszerek
Szekeres Tamás – gitár
Szöllössy Kati “Katy Zee” – basszusgitár
Csordás Levente – vokál
Minya Vivien – vokál
Kiskőrösi Gospel Sasok – kórus

      

BESZÁMOLÓK:

Oratórium-nyitány Szarvason

Több, mint két év szünet után sok rajongó nagy örömére ismét műsorra tűzte a zenekar az Oratóriumot. A négy adventi hétvégét érintő Oratórium 2.0 sorozat első koncertje a szarvasi Evangélikus Ótemplomban volt.

Az Omega kiállítás megnyitója is erre a napra esett, ezért sokan összekötöttük a két programot, így Szentesről érkeztünk a templomba, ahol fél hét után már csak a félreeső padsorokban és a karzaton volt hely. A koncertet nagy várakozás előzte meg, és akik ott voltak, nem is csalódtak. A tiszteletes úr üdvözlő szavai után „ütős” kezdésként máris felhangzott a „Babylon”, a másfél órás programban a már klasszikusnak mondható oratóriumi dalok mellett olyan régi-újak is helyet kaptak, mint a „Varázslatos fehér kő” vagy a „Gammapolis”. A „Boldog Angyalok” közé távozott tagok emlékére szólt az „Éjszakai országúton”. A szakrális tér természetesen adott díszlete, a remek akusztika, a környezetbe illő fények játéka méltó keretet adott a koncertnek, ami a részt vevők számára szívet-lelket gyönyörködtető nyitánya volt az adventi szent várakozás időszakának.

KE


 

 

Advent második vasárnapja, Karcagon

Puskely Márti írása:

Advent második vasárnapján a Karcagi Református Templomba érkezett az Omega Oratórium 2.0. A szép számban megjelent vendégek –közönség, de ezt a szót nem nagyon szeretem- lelkében már a koncert elején felgyúltak az Adventi gyertyalángok.

A program a Zarathustrával vette kezdetét, majd a Babylon követte. Nem maradhattak el a szebbnél-szebb templomi miliőbe illő dalok sem, mint a Megszentelt világ, Boldog Angyalok, vagy a Szállj le hozzánk Angyal, melynek szövege a mai nyugtalan világunkban egyre elgondolkodtatóbb. De említést érdemel az Én elmegyek, kis szigete, szinte tényleg keresi gondolatban az ember, hogy vajon hol lehet az a sziget? Vagy valóban nincsenek szigetek?

A templom falaira szemet gyönyörködtető motívumokat „festett” a már megszokott lézerfény, de mindközül a legszebb, a mennyezetet betöltő Omega jel volt.
Kicsit más volt ez az Advent, nem olyan, mint mikor otthon meggyújtjuk a gyertyát, kicsit elnézegetjük, hogy milyen szép, majd bekapcsoljuk sokan a tv-t, és semmiben sem különbözik egy átlagos hétköznaptól. De a tegnap esti egész más volt, a lelkeket átjárta a szeretet, a nyugalom, úgy, ahogy azt ilyenkor valóban kell.

Kívánom mindnyájunknak, hogy a hátralévő két vasárnap estéje pontosan ilyen lelki békében teljen, ahogy telt ezen az Omega Oratórium koncerten!


 


Omega Oratórium 2.0 – Celldömölk

Frank László írása:

Celldömölk város Vas megyében található, a Celldömölki járás székhelye. A városnak 11500 lakosa van. Vasárnap, december 16-án a az OMEGA együttes adott itt koncertet a helyi evangélikus templomban.

A városba érve megálltunk az Aranykerék nevű, városszéli étteremnél, hogy éhségünket és szomjúságunkat csillapítsuk. A pincér – látva omegás ruházatunkat – lelkesen mesélte, hogy tudomása szerint nagy az érdeklődés a koncert iránt, és péntekig már kb. 1200 jegy került elővételben megvásárlásra, minden valószínűség szerint telt ház lesz a templomban.  Jóslata beigazolódott, a koncert kezdetére már egy tűt sem lehetett leejteni, az erkélyen is több sorban álltak az érdeklődők. 7 óra előtt pár perccel a helyi lelkész, majd a területi országgyűlési képviselő megnyitó szavai után kezdődött a koncert.

Az Oratórium 2.0 néven már korábban Szarvason majd Karcagon megismert program hangzott el itt is, a közönség lelkesedése viszont felülmúlta a két korábbi koncerten tapasztaltakat. Az emberek két szám között többször is felállva tapsoltak, sőt a taps gyakran vastapsra váltott. A siker óriási volt, Mecky nem győzött a számok között meghajolni, köszönve a közönség lelkesedését. A ráadás ezúttal is két számból állt (Égben lebegők csarnoka és a Gyöngyhajú lány) mely számokat a közönség miden korábbi lelkesedését felülmúlva, állva tapsolva és énekelve fogadott. Az utóbbi idők egyik legjobb buliját láthattuk itt Celldömölkön, és ezt a véleményt a koncert után több zenekari tag is megerősítette.

Reméljük, hogy csütörtökön Pozsonyban is hasonló élményben lesz részünk.


 

 

Kiskőrösi kiskarácsony

Kiss Laura írása:

Déja vu-érzés; anno pár éve is volt egy templomi koncert pár nappal karácsony előtt. Talán emiatt kicsit meghittebb hangulatúak ezek a koncertek.
Kisalföldről a nagyra vitt az utam, többórás, amolyan ablakon kibambulós út volt ez. Átérve a Duna másik oldalára, jöttek a települések egymás után, s velük a szép emlékek is. A két táborozás Soltvadkerten, de aludtunk koncert után a kiskunhalasi Sóstó Csárdában is. 

Kiskőrösre érve, itt-ott láttam pár, a koncertet hirdető plakátot is. Maga a városka kicsi, rendezett, csendes. Itt-ott lehetett látni néhány embert, bár az utcai embertelenségben biztos közrejátszott hogy vasárnap volt plusz pár nappal karácsony előtt jártunk. A városközpontban volt a templom, nem volt nehéz megtalálni, s nem is volt ismeretlen, hisz oratóriumoztunk már itt pár évvel ezelőtt is. Lassan kezdett gyűlni a tömeg, 6-kor beengedés, majd a meghirdetett 7 óra körüli kezdés. Az eddigiektől eltérően most fentről, a karzatról néztem, néztük végig páran a koncertet. Furcsa is volt eleinte a fenti látószög, igaz fent szerintem jobban lehetett látni a vizuális effekteket. A hangzással kapcsolatban annyit, hogy ehhez nekem nincs vájt fülem, azért két észrevétel: Ciki dobja is olykor dominánsabban szólt, mint a többi hangszer, igaz korántsem annyira, mint pár nem oly régebbi koncerteken. Illetve Mecky hangját volt, hogy alig lehetett hallani Levié és a kórusé mellett. 

A repertoár nagyjából a mostanában máshol is játszott volt, többek között Gammapolissal, Ezüst esővel tarkítva. A templomi környezet, a fények, a közelgő ünnepek hatására itt talán még szebben szólt az omegás szívnek egy Varázslatos fehér kő, Boldog angyalok vagy a Hajnali óceán. Ilyenkor persze minden perc, óra röpke pillanatnak tűnik. Alig fogadta be az agyam, a szívem a látottakat, hallottakat, máris a szállás felé vitt a kiskőrösi csendes éjben Süle Zsolték Omegaautója. Ráérős ébredés után a hosszabb hazaút, itthoni karácsonyozás. Elalvás előtt pedig elképzeltem egy fát. Nem karácsonyfa volt az, hanem omegás emlékfa, melyen minden egyes gömb egy-egy koncert, omegás esemény emlékét jelképezi. Felakasztottam hát egy újabb gömböt, egyszerűen csak Kiskőrös 2.0 névvel. 


További jó „fadíszítést” mindenkinek!


 

Fotók: Kiss Zoltán, Marton Péter








kovacsics