Emlékmese

„EMLÉKMESE Mese egy lányrol aki csak mosolygott. A nagyváros kicsiny kerületében élt egy lány. Gyönyörű szemei voltak, hosszú barna haja a válláig ért. A szemeivel beszélt, nem volt miért, hogy megszólaljon. Élte a tini lányok vidám életét. A zene és a könyvek betöltötték napjait. Nézte a csillagokat, szerette őket. A távoli világokat, az ismeretlent. Magába szívta a természet szeretetét, a művészeteket. A zene hangját. Magában is dúdolt, de csak magában, mert hiába minden porcikája muzikális, a hangja akár a varjúé.kár. KÁR! Kis rádiója mindig vele volt és szólt, szólt a zene. Egyszer megütötte a fülét egy dallam, amit még sohasem hallott. Hangosra vette s figyelte a dal mondanivalóját. Magában ugyan úgy érzett, amiről a dal szólt, csak Ő nem tudta így kifejezni magát .A dalt az OMEGA játszotta. Most már tudta, hogy örökre a szívébe zárja az együttest.

Elment a klubba, ahol játszottak. Meglepetésére ott találkozott először A Festőművésszel: SZÁSZ ENDRÉVEL s azóta is kedvenc művészei közé tartozott. Le is akarta skicceni mikor találkoztak a reptéren, de indult a gép.  Majd máskor szólt a festő. Nem volt máskor. Egy nap TV. felvétel készült az együttessel. Meghívták őt is. Ment! Örömére az együttes összes tagja dedikált egy fényképet s MISI még azt is odaírta, hogy olyan szépen mosolyogtál PIROSKA. Ez volt a beceneve. A színpadot friss fenyőből építették. MECKY aláállt az egyik oszlop alá. Piroska észre vette, hogy a szép szőke hajra le-le cseppen egy csöpp gyanta. Mecky megijedt, de Piroska feltalálta magát. Óvatosan, lassan kifésülte. Így igazi oroszlán sörénnyel, boldogan énekelt Mecky és játszottak a többiek. NEM MESE EZ! ÍGY VOLT- SZÉP VOLT,-EMLÉK VOLT. 2015. Kápolnásnyék.

Vörös Ilona irása