VASÁRNAPI SÉTA MOLNÁR GYÖRGYEL
Várkert Bazár 2017.04.23.

 

Az Omegában gazdag téli-tavaszi hétvége második eseménye Molnár György Elefánt idegenvezetése volt a hatvanas, hetvenes évek ifjúságának legendás szórakozóhelyén, a néhai Budai Ifjúsági Park területén épült Várkert Bazárban.

Az előzetes regisztrációhoz kötött, 35 fősre tervezett csoport létszáma legalább 50 főre duzzadt a „belopakodó” omegásoknak köszönhetően.
Elefánt személyes emlékei alapján vezette végig a csoportot és elmondta, hol állt a színpad, a büfé, az asztalok, a tánctér, stb.
Szó esett az akkori szigorról – fiúknak belépés öltönyben, ingben-
hat forintos belépőről. pöttyös ruhákról, miniszoknyás, twistpulóveres lányokról, piros fellépő nadrágról hímzett inggel és az akkori gázsiról, ami egy sörből és hozzá egy pár virsliből állt.
A parkhoz kötődő emlékek mellett természetesen mesélt arról, hogyan került az Omegához 50 évvel ezelőtt, és becenevéről, amit egy meglehetősen drága mikrofon leamortizálása ihletett.
Kedves színfoltja volt az eseménynek a 84 éves Teri néni, aki férjével a park első látogatói között volt 1964-ben. Boldogan állt Elefánt mellett és felidézte saját emlékeit, majd felhívta a fiatalabbak figyelmét arra, hogy éljenek meg, használjanak ki minden percet az életben.
Kinek-kinek életkorának megfelelően volt a tartalmas, érdekes, élvezetes stílusban előadott visszaemlékezés nosztalgikus vagy akár már történelem, ami kérdésfeltevésekkel, személyes beszélgetésekkel zárult.

KE
Seta_Elefanttal.2017.04.23_035 Seta_Elefanttal.2017.04.23_031
Seta_Elefanttal.2017.04.23_029 Seta_Elefanttal.2017.04.23_043
Seta_Elefanttal.2017.04.23_044
Seta_Elefanttal.2017.04.23_047 Seta_Elefanttal.2017.04.23_082
Seta_Elefanttal.2017.04.23_083
Seta_Elefanttal.2017.04.23 Seta_Elefanttal.2017.04.23_0
Seta_Elefanttal.2017.04.23_109
Seta_Elefanttal.2017.04.23_12

 

BALATONI HAJÓÚTON AZ OMEGÁVAL

2014.08.08

2014.8.8. Omegahajó - 1 2014.8.8. Omegahajó - 2

2014.8.8. Omegahajó - 3 2014.8.8. Omegahajó - 4

2014.8.8. Omegahajó - 5 2014.8.8. Omegahajó - 6

2014.8.8. Omegahajó - 7 2014.8.8. Omegahajó - 8

2014.8.8. Omegahajó - 9 2014.8.8. Omegahajó - 10

2014.8.8. Omegahajó - 11 2014.8.8. Omegahajó - 12

2014.8.8. Omegahajó - 13 2014.8.8. Omegahajó - 14

2014.8.8. Omegahajó - 15

2014.8.8. Omegahajó - 16 2014.8.8. Omegahajó - 17

2014.8.8. Omegahajó - 18 2014.8.8. Omegahajó - 19

2014.8.8. Omegahajó - 20 2014.8.8. Omegahajó - 21

2014.8.8. Omegahajó - 22

2014.8.8. Omegahajó - 23

Cikkely Lajos és Benkő László képei

OMEGÁSOK A ROCKMÚZEUMBAN

2014.02.15.

rockmúzeum 1   rockmúzeum 3

rockmúzeum 5   rockmúzeum 6

rockmúzeum 7    rockmúzeum 8

rockmúzeum 11     rockmúzeum 12

rockmúzeum 14    rockmúzeum 15

rockmúzeum 19    rockmúzeum 20

rockmúzeum 21

rockmúzeum 22

rockmúzeum 27       rockmúzeum 28

Benkő László képei








kovacsics