2019. február 02. – Kiskunmajsa, Városi Sportcsarnok (HU)
2019. február 09. – Szeged, Városi Sportcsarnok (HU)
2019. február 16. – Veszprém, Veszprém Aréna (HU)
2019. mácius 09. – Zalaegerszeg, Zalakerámia Sportcsarnok (HU)
2019. március 10. – Debrecen, Főnix Csarnok (HU)
2019. március 23. – Sopron, Novomatic Aréna (HU)
2019. március 29. – Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok (HU)
2019. április 05. – Nyíregyháza, Continental Aréna (HU)
2019. május 04. – Gyula (HU)
2019. május 17. – Somorja/Samorín, Pomlé park (SK)
2019. május 19. – Marosvásárhely/Târgu Mureș, Főtér (RO)
2019. május 25. – Miskolc, Generali Aréna (HU)
2019. június 28. – Kecső/Kecovo (SK)
2019.július 07. – Vésztő, Város központ (HU)
2019.július 18. – Csepel, Daru domb (HU)
2019.július 27. – Tata, Szabadtéri szinpad (HU)
2019. augusztus 3. – Balatonlelle (HU)
2019. augusztus 16. – Őriszentpéter (HU)
2019. augusztus 18. – Penyige (HU)
2019. augusztus 19. – Hajdúszoboszló, Hungarospa (HU)
2019. augusztus 31. – Recsk (HU)
2019. szeptember 14. – Beregszász/Beregove (UA)
2019. szeptember 20. – Annaberg-Bucholz, Festhalle (DE)
2019. szeptember 21. – Lipcse/Leipzig, Haus Leipzig (DE)
2019. szeptember 22. – Erfurt, Thüringenhalle (DE)
2019. szeptember 28. – Arad (RO)
2019. október 18. – Třinec, Werk Aréna (CZ)
2019. október 19. – Pardubice, CSOB Pojistovna aréna (CZ)
2019. október 25. – Kaposvár, Kaposvár Aréna (HU)
2019. november 05. – Sala/Vágsellye, Mestská sportová hala (SK)
2019. november 08. – Budapest, Papp László Sportaréna (HU)
Közreműködők:
Benkő László – billenytűs hangszerek
Debreczeni Ferenc – dobok
Kóbor János – ének
Molnár György – gitárok
..:
Szekeres Tamás – gitárok
Szöllőssy Katalin – basszusgitár
Földi Albert – billentyűs hangszerek
Csordás Levente – vokál
Bárkányi Mónika – vokál
1. koncert
2019. február 02. – Kiskunmajsa, Városi Sportcsarnok (HU)
Nyílvános főpróba Kiskunmajsa!
Trepák András írása:
Mivel is kezdjem? Sok, sok Omega koncerten vagyok túl az elmúlt szűken szépen 40 év alatt. Nem írhatom, hogy ugyanazzal az elánnal várok már egy koncertet mint régen. De még mindig jobban dobog a szívem, ha koncertre kell menni. Sok rajongóval beszélgetek koncertek előtt közben és után. Most sem volt ez másképpen. Mivel az idő halad senki nem lesz fiatalabb közülünk, és a zenekar tagjai is korosodnak Így sokan , bevallom jómagam is azok közé tartoztam akik, fel tették a kérdést kell e ez még, nem lesz e már túl nagy falat egy ilyen viszonylag nagy turné.
Amikor odaértem, és rápillantottam a monumentális színpadra, azt gondoltam Te jó ég! Ez nem semmi! A csarnokban a színpad keresztbe volt, mert nem fért volna el. A Trunkos bevezető szavai után elkezdődött. Nagyon szépen és nagyon megcsinálva jöttek be, mint álltalában. A Babilon után rögtön a Tűzvihar kicsit nehezen indul talán, de nagyon összeáll! A látvány az meg nem piskóta. Várom, hogy majd lassítanak, mert ezt nem lehet sokáig bírni! Várok valami lassút valami csendeset, hogy lélegzethez jusson zenész, és öregedő rajongó. De nem jön, csak nyomják keményen gyorsan tele energiával( honnan van?) Talány! Varázslatos fehér kő. Csodálatos! Örök nagy kedvencek egyike, a közönség már lázban szétnézek, és korholom magam! Miért nem bíztam? Már annyiszor de annyiszor győztek meg arról, hogy ők a legjobbak.
Szép lassan elmarad az izgalom, és rám ragad a zene az élmény. A program szinte újnak tűnik, hiszen sok régen hallott vagy mostanában keveset hallott dal szerepel benne. De nagyon kemény, és nagyon ütős dalok. Mellettem fiatalok egy csoportja érzi nagyon jól magát,énekelnek táncolnak élvezik. Dupla boldogság ezt látni. A csillagok útján egy kicsit ujra gondolva. Na ettől nem voltam annyira szétcsúszva. Mindenesetre érdekes! A vokál sokat mozog ami nagyon tetszik hangulatos . A zenekar jókedvű végig, a gitárosok bebarangolják a nem kis színpadot ami megint csak jelentős hangulatfokozó. A szokásos befejezés Mozgó világ Metamórfózis és a Keresztút vége. Ez nagyon jó befejezés! Összességében egy nagyon látványos és nagyon színvonalas koncert élménnyel fog a turnéról hazatérni mindenki. Az egészhez kívánok mindenkinek nagyon jó szórakozást.
Még ma összeszedem a dalokat sorrendben és megírom!
2. koncert
2019. február 09. – Szeged, Városi Sportcsarnok (HU)
Trepák András írása:
Megint, úgy alakult,hogy én foglalom össze a koncertet 
🙂 Pontosan terv szerint kezdődött el . A színpad a csarnok végében nem túl nagy helyet foglalt a nézőtérből. Sokan voltunk,de fértünk volna még , ez megint biztosan a katasztrófa védők óvatoskodása, hogy a csarnok meglehetősen szellős. Hiszen itt is minden jegy elkelt már két napja. A program természetesen ugyanaz, mint a főpróbán, ez egy jól összeállított műsor. Monumentális minden, olyan Omegás az egész. Nagyon szép a bevonulás erős a kezdés,és pörgős a koncert az elejétől a végéig.Igazi csemege rajongónak, és azt hiszem aki ritkábban jár koncertre az is eltáthatja a száját.
Egy koncertet elmesélni nem lehet.Át kell élni! Csak arról tudok írni ami rám valamilyen formában hatott. Ebben a műsorban nagyon sok ilyen van.
A Varázslatos fehér kő. Na ezt,hogy írjam le? Piszok jó volt! Aki még nem látta de olvasta az elhangzott dalokat az is érzékelheti, hogy pihenésre idő nincs!
Az jutott eszembe,hogy annó 2004-ben 5 ben / De régen is volt/ úgy volt összerakva a koncert, hogy,hol egyik,hol másik zenésznek volt egy leheletnyi ideje szusszanni.2012-ben még sokkal több,hiszen a szimfónia alatt a Ciki kivételével jóformán ott sem voltak. Ez, most nincs, kemény és gyors számok jönnek egymás után.Nem tudom, hogy ennek köszönhető e? Vagy csak simán nem kaphattak inni. De a Metamórfozis egyben többször is elénekelték,hogy „ Borból mi nem ihatunk” Nagyon kedves baki volt legalább is én szeretem az ilyeneket. … A szám végén a Mecky nagyon frappánsan helyre is tette ezt. „ Tanár úr kérem, én tudom a szöveget” Ezt bizonyítandó el is mondta szóban 🙂 Kedves színfolt volt. Éjféli koncertet emelném még ki, már Majsán is feltűnt, hogy az átlagosnál szebben szól, most is jött a végén a libabőr, mint általában ha valami nagyon megfog . Egy jó kedvel játszó együttes hangulata átragad a közönségre. Aki nagyon hangos és hálás volt a produkcióért. A végére még egy baki. A gyöngyhajú lányt elkezdték,de a Laci, még gondolt pár szót szólni a közönséghez, és egy kis zavar támadt a gépezetben. A „ mi Lacink” a megfelelő figyelem elérése érdekében a sapkáját átdobta a Cikihez. Rossz nyelvek szerint hozzávágta 🙂 Meghallgattuk, és folytatódott minden ,mint rendesen. Jó buli volt!
3. koncert
2019. február 16. – Veszprém, Veszprém Aréna (HU)
Veszprémi (tűz)vihar!
Kiss Laura írása:
Kicsit a 2012-es tavaszi turnét idézi számomra a mostani Tűzvihar turné, abban a tekintetben, hogy hellyel-közzel ugyanazokat a nagyvárosokat látogatja meg ismét a banda, mint akkor. Szeged után Veszprémbe követtük Meckyéket, nekem evidens volt, hogy megyek, hisz tőlünk 50-60 km csak a város, nem nagy távolság.
Veszprém; friss Európa kultúrális fővárosa-cím nyertes, kilátók, viadukt, vár, állatkert, kéziladba, stb., a közelben hegyek, dombok. S szombat estére elérte a tűzvihar eme Bakony vidéki kisvárost is. A városban több helyen is láttunk kisebb és nagyobb konciplakátokat (kétféle is volt), persze nem hagyhattuk, hogy mindegyiket az eső mossa le, vagy másikat ragasszanak rá, bár így is volt, amelyiken már korábban ott járt omegás rajongók plakátlopó próbálkozásait véltük felfedezni. A Veszprém Arénában volt ismét a koncert (itt voltam anno olyan ügyes, hogy sikerült elhagynom az akkor még mind az 5 tag által dedikált népstadionos zöld sálamat). 5-6 óra felé érkeztünk meg a bejárathoz, rögtön ismerős arcok, omegás barátok kerültek szemeink elé.Telt az idő, gyűltünk rendesen, majd 6 óra után pár perccel beengedés, 7 óra körül elsötétült a színpad, s hangszert ragadtak kedvenceink. Szegeddel ellentétben itt már teljes mértékben érvényesülhetett az együttes védjegyének mondható füst, valamint egyéb pirotechnikai elemek a színpad szélénél.
A Babylon-i őrület után Tűzvihar tombolt az arénában. Meckyék Veszprémbe is magukkat hozták a varázslatos fehér követ, a napot és a csillagokat is. A koncert végéig nem csak egy, hanem sok lány nem ment haza. Lépdeltünk a bandával a Csillagok útján, majd a Bűvész is színpadra került a trükkjeivel. Később a füstkarikát közösen fújtuk szép kerekre, s boldogan áztunk együtt Cikiékkel az Ezüst esőben. Az idő előrehaladtával együtt mentünk az Omegával az Éjszakai országúton, elzavartuk a Hollót a vállunkról, s hagytuk hadd szálljon tovább a Fekete pillangó. Elvágyodtunk Gammapolisba, este együtt énekeltünk az Éjféli koncert-ről. Tudtuk, hogy „Még lehet minden…”, ezért arra bíztattuk egymást, hogy „Addig élj, amíg élni tudsz”! Ültünk a Hajnali óceán partján, de Mecky elmesélte azt is, hogy „Mit jelent, ha sima a tó”. Később Metamorfózis II, majd Kereszt-út vége, aztán jöttek a csajok (Léna, Gyöngyhajú lány), s hozták magukkat a Petróleumlámpát is. Nincs vájt fülem, két ember sem hall egy dalt ugyanolyannak, és máshogy szól ugyanaz elől és hátul is. Én úgy veszem észre, hogy most nem harsogja túl a dob és a basszus a többi hangszert, mint pár korábbi bulin, szerintem ez jó. Rossz, hogy a vokál hangját olykor jobban hallom mint Meckyét. Énekesünk sortévesztései, apróbb szövegbakijai szerintem bőven beleférnek a keretbe, ettől (is) lesz igazán élő, egyedi a koncert. A jókedv érezhető, látható volt a színpadon, a közönség soraiban füttyszó, hangos éljenzés, tapsvihar.
Ez az este is elmúlt örökre, de az élményt elraktározzuk az omegás emlékalbumba.
Még pár hét a reális világban, aztán ismét miénk lesz a koncert varázsa.
Ezúttal március 9-én, Zalaegerszegen.
4. koncert
2019. mácius 09. – Zalaegerszeg, Zalakerámia Sportcsarnok (HU)
Tűzvihar Nyugattól – Keletig
Puskely Márta írása:
Szombat este Zalaegerszegre, az ország nyugati részére csapott le a Tűzvihar, nem is csoda, hogy pillanatok alatt forró hangulat lett.
Sorra jöttek a lendületesebbnél lendületesebb dalok, amelyeknek csupán a sorrendiségében volt némi változtatás, a Varázslatos, fehér kő bekerült a Babylon és a Tűzvihar közé, de a program változatlanul az az erős, ütős, mint a turné eddigi állomásain. A hangulatot csak fokozta a látványos pirotechnika és fényjáték, ez utóbbiból talán a legérdekesebb, ahogy Ciki sziluettjét vetítették ki a fények segítségével. Másnap a vihar elvonult, s meg sem állt Debrecenig.
Veszélyes ez a Tűzvihar, ahová eljut, mindenhol tarol és tombol, így volt ez a Főnix csarnokban is, még a vasárnap sem tudott gyengíteni az erején.
Most két hétre lecsendesedik minden, de Nyugat- Magyarország vigyázz, lesz még ott nagy TŰZVIHAR!!!
5. koncert
2019. március 10. – Debrecen, Főnix Csarnok (HU)
6. koncert
2019. március 23. – Sopron, Novomatic aréna (HU)
Görbe Norbert beszámolója:
Szombaton szép tavaszi időben nekiindultunk Budapestről a hűség városába, hogy részt vegyünk a Tűzvihar turné soron következő előadásán. Számomra a kérdés az volt, mivel az Omega Nyugat- Magyarországot elég ritkán érinti, hogy milyen lesz a fogadtatásuk. Mi már az elején bejutottunk, így folyamatosan figyeltem ahogy telik az aréna, szépen lassan, néha eléggé aggasztóan, de 7 órára minden a helyére került. Teltház előtt kezdődött a koncert a szokásos Zarathustra indulóval majd a Babylon, Varázslatos fehér kő és maga a Tűzvihar… A koncert program a szokásos számokat tartalmazza, amiket már megszokhattunk ezen a turnén. Rajongók körében szóbeszéd volt tegnap Küronya Miklós, aki sajnos pont ezen a napon 4 évvel ezelőtt hagyott itt minket. A megemlékezés sajnos elmaradt. A koncert közepe felé a soproni közönség közt sétálva észleltem azt a tényt, hogy az Omega igenis generációs zene. Voltak 6-7 évesek és természetesen az idősebb korosztály képviselői is megtisztelték az Omegát a jelenlétükkel. Közben a koncert szépen haladt előre és a Metamorfózis I.-re már igencsak bemelegedtek. Éneklés táncolás a küzdőtéren, felhőtlen boldogság az arcokon. Ezüst eső után Mecky megköszönte az eddigieket és belevágott kissé humorosan Ciki felköszöntésébe, majd jött a Holló.
Majd elindult a koncert a második szakasz felé, ahol szemlátomást mindenki felhőtlenül boldogan bulizott mind a küzdőtéren, mind a lelátón és a színpadon. Jöttek szépen sorban egymást váltva a lassabb és pörgősebb számok, a közönség szemlátomást nagyon élvezte amit kapott a legendás zenekartól. Majd felcsendült a Mozgó világ és a koncert a vége felé közeledett, sokak bánatára. Ilyen gyorsan sosem telik el két óra… Aztán mégis. A befejező számok a szokásos hármas, a Léna, Gyöngyhajú lány és a Petróleumlámpa és aztán ez az este is elmúlt örökre. Rajongók a koncert végén még készítettek pár közös képet, beszélgettek, majd elindultunk haza. Jövő héten Pécs az állomás.
Hasonló jókra számítunk!
7. koncert
2019. március 29. – Pécs, Lauber Dezső sportcsarnok (HU)
Balogh József beszámolója:
Az Omega metamorfózisa
szubjektíven a Tűzvihar turné pécsi állomásáról
Amikor már minden elmondhatót elmondtak valamiről, akkor jönnek mondanivaló gyanánt a közhelyek.
Ki ne ismerné Mecky közhellyé vált mondását, hogy amíg a Rolling Stones bírja, addig az Omega is kitart. (Egyszer majd meginterjúvoljuk a többieket, ők mit szólnak ehhez…)
Szóval, van itt két zenekar, mindkettő közel egy idős a rockzenével, lassan 57 éve nyomják.
Omegás oldalról nézve csak annyi itt a baj, hogy a Stones nem fogja abbahagyni. Úgyhogy nincs mese, menni kell, és addig is míg az angol testvér kitart, valamivel ki kell tölteni az időt.
No már most, ha a Stones a viszonyítási pont, akkor akármivel nem lehet ezt a nem kis hátralévő időt kitölteni.
Ja, és akkor még nem beszéltem arról, hogy előbb-utóbb a törzsközönség is kihal az Omega mögül, bár ma erre kaptunk némi cáfolatot, amire később még visszatérek.
Hát igen, ez eddig eléggé közhelyes. Az is közhelyes lenne, ha most arról írnék, hogy az Omega ismét bebizonyította, meghazudtolta, felülmúlta, kontra-rekontra-szubkontra. Mindent mindenben.
Akkor jöjjön egy kis számmisztika. Gondoltátok volna, hogy a koncerten elhangzott 25 szám 12 db nagylemezt és 2 db kislemezt reprezentál? És hogy ez a 25 szám 1968-tól 1995-ig 27 év…..na jó, azt a 7-et vegyük le, de akkor is 20 év megannyi, stíluskorszakokkal tarkított terméséből adott ízelítőt? Ebben pedig az a legszebb, hogy egy elsőbálozós, akarom mondani, egy első (Omega) koncertes hallgató meg nem mondta volna az „Egy lány nem ment haza”-ról, hogy 51 éve vették lemezre. Mondhatni, valószerűtlen, de nem. Valós volt, nem is akárhogyan!
Nem emlékszem, mikor volt utoljára ilyen ütős setlist, ami két és egynegyed órába sűrítve ennyire átfogó képet adott az Omega munkásságáról. Egyetlen elhangzott nótát sem hagynék ki a sorból, legfeljebb még betettem volna néhányat melléjük, de ne legyek telhetetlen. Gyönyörű egységbe kovácsolódott ez a 25 dal, mintha egy bő két órás zenemű 25 tételét hallottuk volna. A kellően gazdag, színes, de nem túltolt vizuális kíséret, az informatív közelképekkel, az archív videó bejátszásokkal a tekintetünket is magába szippantotta.
Trunkos András a koncert felkonferálásában nem pont ezekkel a szavakkal, de azt mondta, hogy a Rapszódia és az Oratórium után most egy lendületes, igazi rockos programmal fog elvarázsolni bennünket a zenekar. Én azt fűzném még ehhez, hogy kedvenceink visszanyúltak a gyökerekhez, és ha már addig eljutottak, finoman visszakúsztak a törzsön át az ágakig, a lombokig, így kaptunk egy régen látott-hallott átfogó képet abból a repertoárból, amelyből még három ilyen minőségű műsort lehetett volna összeállítani. De ami késik nem múlik, hiszen mondom, a Stones örök, tehát nekünk is megadatik még néhány hasonló műsor. Remélhetően. Csak mi maradjunk életben addig.
No de térjünk vissza egy pillanatra a számmisztikára. Igazán szép gesztus, kellemes meglepetés volt a bevezetőben András megemlékezése az egykori pécsi Omega Fan Club-ról, amely (úgy bizony!) 1979-ben jött létre, idén októberben lesz ennek 40 éve. El se hiszem. Koncert közepe táján Benkő Laci még rátett egy lapáttal András megemlékező szavaira azzal, hogy visszaemlékezett, milyen sok emlék fűződik Pécshez az Omega történetében. Nem is maradt el a közönség hálája. Egykori pécsi oefcésként büszke voltam a ma esti közönségre. Igazán hangos, méltó ünneplésben részesítte kedvenceit. Ez nekem mindig nagyon fontos. Kellett ez az ünneplés az élmény teljességéhez.
Ígértem még egy cáfolatot a kihalófélben lévő közönséggel kapcsolatban. Nem, nem arra gondolok, hogy szokás szerint három generációs volt a közönség, ebben semmi újdonság nincs. Hanem. Szerintem látott már itt mindenki dokumentumfilmet Dél-amerikai, vagy távol-keleti csoda doktorokról. Gyógyítókról, akik ha halottakat nem is támasztanak fel, de kézrátételük után a kerekesszékből ugrik ki a páciens. Teljesen ez az emlékkép ugrott be nekem ma este. Körbenézve egyre több 60+-os embert látni a közönségben, akikről azt gondolnánk, ők már óvatos duhajok, vigyáznak a mozdulataikra. Aztán hoppá! Egyszer csak látom ám, hogy mellettem egy nagymama és egy nagypapa úgy ropta, úgy lüktetett, hogy öröm volt nézni. Visszakaptak valamit a fiatalságukból, és ezzel az akkori temperamentumukból, akkori kondíciójukból is. Behozták nekem a tévéből ismert képet, amikor az addig bénult ember eldobja a mankóját és járni kezd. Ez a pár is így ugrándozott vissza az időben a szemeim előtt. Igen, van ebben a zenében, van ebben a produkcióban gyógyító erő. Ezek után nem marad más, mint hinni abban, hogy ez a gyógyítás két irányú, hogy a mi szeretetünk, a közönség szeretete is gyógyítja azt a fantasztikus csapatot ott fenn a színpadon.
Nem is kell, hogy örökké. Csak amíg a Stones abba nem hagyja. És ha majd bírják erővel, akkor még egy kicsit azután is!
8. koncert
2019. április 05. – Nyíregyháza, Continental aréna (HU)
(Kis)Benkő Laci gondolatai a nyíregyházi koncert kapcsán
Bár oda kinn néha eleredt az eső,az igazi vihar, tűzzel kísérve, Nyíregyházán volt.A zenekar teljes teltház előtt adta le a turné soron következő koncertjét. Bár néha akadtak technikai problémák, kivetítő, Laci szintezátora, mégis ismét megmutatták, hogy miért ők Közép-Európa legjobb rock zenekara. Elmondások alapján, itt Nyíregyházán voltak ezidáig a legtöbben. Pedig péntek volt, a távolságról ne is beszéljünk. De ezért a csodáért érdemes volt leutazni .
A tagokban honnan ez az erő, fenomenális erő ? Talán abban rejlik, hogy hatalmas szeretetet kapnak a rajongóktól. És ezt ők többszörösen meghálálják. Ha megnézitek ezt a fotót ,ami az íráshoz kapcsolódik, biztos megérti mindenki. Mert a Laci a boldogságtól sír, ennyit jelent a színpad gyógyító ereje a rajongók szeretete. Hogy igenis csinálni kell, menni kell tovább.
9. koncert
2019. május 04. – Gyula, Szabadtéri (HU)
Deme József fotói
10. koncert
2019. május 17. – Somorja/Samorín, Pomlé park (HU)
Szülinapi Csodakoncert
Horváth Gergely írása
Nem vagyok gyakorlott koncertező és rajongó típusnak sem vagyok mondható. Zeneileg mindig mindenevőnek vallottam magam, csak igényes, színvonalas legyen, műfajtól független. Omega koncertre úgy jutottam el, hogy Görbe Norbi barátomnál facebook üzenőfalon folyamatosan láttam a különféle koncert felvételeket, fotókat olyan mennyiségben, hogy már többször poénkodtam vele, hogy letiltom egyszer, annyira túlzásba viszi. Tiltás helyett azonban felvetettem az ötletet, hogy egyszer elmegyek vele, hogy meglássam, honnan és miért is ez a nagyfokú rajongás. Jött is hamarosan az invitálás részéről, hogy ha menni szeretnék, mi lehetne remekebb alkalom a május 17-i somorjai koncertnél, ami ráadásul Mecky 76. szülinapja is. Vele kapcsolatban volt privát kötődésem, hiszen lassan 20 éve tiniként jó pár nyarat töltöttünk barátaimmal a balatonaligai kikötőben, ami köztudottan a Művészúr második, ha nem első otthona és szinte minden nap összefutottunk, ha nem az étteremben, akkor a vízen, de megesett, hogy este a bárban kerültünk egy asztaltársaságba , ami nem kis élmény volt számunkra. Mindenféle sztárallűrtől mentes eszméletlen jófej emberként ismertük meg már akkor is akinek bár generációk választottak el egymástól, mind ismertük, szerettük számait. Mert az Omega épp az az együttes, akinek nem kell hogy különösen nagy rajongója legyen az ember, mégis fel tud sorolni legalább 3 slágert és biztosan még kedvence is van. Szóval így indultam neki a somorjai koncertnek teljesen biztosan abban, hogy egy nagyon jó élménnyel leszek gazdagabb. Aztán amit ott tapasztaltam, messze felülmúlta minden várakozásom. Teljesen magával ragadott. Kezdeném a közönséggel, ahol kb. 4 generáció énekelte együtt a Ballada a fegyverkovács fiárólt, vagy a Babylont. Ilyen, generációkon átívelő azokat összekötő munkásság azt hiszem kevés van a mai világban. Akárcsak ennyire patika színpadkép és hangzás aminek szem és fültanúja lehettem. Megmondom őszintén, leesett az állam. De nem csak ezektől, hanem attól az energiától, ami az Omegából, ebből az elnyűhetetlen együttesből áradt.
Eszméletlen, amit ezek a művészek hoznak a színpadon. Nem titok, ezért le merem írni, Kóbor Jánost 76. születésnapján köszöntötték a rajongók és a szervezők a koncert végén. Egy olyan 2 órás koncert végén, amiből az elejétől végéig áradt a lendület, energia és az egész közönséget magával ragadta. Nem tudom nem leírni, hogy a mai zenekaroknak, akik az első komolyabb félórás kis hakni kereseteik után már nem találják az arcukat, mennyi tanulni valójuk lenne ezektől az emberektől hozzáállásból, zenéből, alázatból. Ezen a koncerten nem egy zenekart láttam, hanem szó szerint élő legendákat, valódi művészeket, akik szívüket lelküket bele teszik abba amit csinálnak. Bele sem merek gondolni, hány koncert van már mögöttük, már akkor sztárok voltak, nem csak Magyarországon, mikor én nem is éltem. A koncert alatt eszembe jutottak olyan rég elfeledettnek hitt emlékek, mint mikor drága nagymamám énekelte nekem a Fekete Pillangót, vagy mikor kis koromban szólt a Gyöngyhajú lány a rádióban és akarva akaratlan tudtam a szövegét, annyit hallottam. Eltelt azóta vagy 30 év és ez a zenekar ugyanazzal a lendülettel, lelkesedéssel, profizmussal ott áll a színpadon, nem sikerért, nem gázsiért, mert elég rájuk nézni, hogy ez már rég nem erről szól. Mecky, Benkő Laci, Elefánt Ciki és a többiek zseniális zenészek és emberek egytől egyig. Ez egy életforma, a zene és a közönség kölcsönös szeretete, mely nem más, mint a lételeme ezeknek a nagybetűs Művészeknek. 36 évesen, most már magam is apukaként ott álltam az első sorban, gyerekkorom ’gyöngyhajú bácsija’ pedig a színpadon és még most 30 évvel később felnőtt fejjel sem jutna eszembe sem bácsi jelző, sem 76 év, sokkal inkább a Rocksztár vagy Ikon jelzők. Mást már nem is kívánok, csak hogy a fiammal is ott álljunk és átélje ugyanezt amit én és az összes résztvevője a tegnapi somorjai koncertnek. Mondjuk újabb 30 év múlva…
Köszönöm ezt az élményt.
11. koncert
2019. május 19. – Marosvásárhely/Targu Mures, Főtér (HU)
Balogh Józsi gondolatai:
Ha egy ideje kevesebbet is járok koncertekre, mint az korábban megszokott volt, bizonyos helyek kihagyhatatlanok. Marosvásárhely is ilyen kihagyhatatlan hely, ide menni kell.
A Pécsre tervezett, de aztán ott mégis elmaradt rajongói csoportok közti megbékélés jegyében Bodzsár Laci és az Élő Omega oldal egyik atyja, Németh Feri voltak induló útitársaim, majd Nagykárolyban csatlakozott hozzánk a született marosvásárhelyi Salati Feri, akinek a keze könyékig benne volt abban, hogy alig egy héttel a koncert előtt végül mégis dűlőre jutott a koncert ügye Marosvásárhelyen. Egyszóval, vagy inkább a Keménykalap és krumpliorrból ide citált egyik kedves idézetemmel mondva, „Az ellenség keze betette a lábát!” De hát, miként a Keménykalap és krumpliorrban is azért vannak menet közben az ellenséggel vívott vérre menő csaták, hogy a végén minden jóra forduljon, ezt a dramaturgiát meg kellett lépnünk. No persze, mint ahogy az az életben is lenni szokott, nincs az a drámaírói bravúr, amit az „Élet” ne tudna még egy félcsavarral megspékelni, de ezt hagyjuk most kicsit későbbre.
Tehát A négy Gangster (ld. Macskafogó) ment és megérkezett Marosvásárhelyre már a koncert előestéjén, hogy átitassuk magunkat a hely szellemével és egyebeivel.
Az időjárás most kegyeibe fogadta a zenekart és közönségét. A hét közbeni esős napok ellenére vasárnapra kiderült az ég, egész nap ragyogó napsütés és nyári meleg csalogatta ki az embereket a városba. Én egész délelőtt a város utcáit és tereit róttam. Magamban találkozót kértem és kaptam a hely szellemétől, mely leginkább Kálvin János, Károli Gáspár, Bolyai Farkas és Bolyai János, Borsos Tamás szobrairól, továbbá Petőfi Sándor, Bolyai, Márton Áron, Köteles Sámuel utcanév tábláról, a Bolyai líceumról falairól köszönt vissza rám.
Számomra egy koncert, nem is kicsit, arról is szól, hogy hová vet jó szerencsém egy koncert ürügyén, milyen találkozások, kapcsolódások érnek. Nem szeretném túl érzékenyíteni a kedves olvasót, de elég elképzelni azt, hogy néhány éve a családommal egy erdélyi vakáció során Kőröspatakon a szalmakalap múzeumban jártunk, ahol szalmakalapot vettünk a fiainknak, amit aztán rongyosra hordtak (és milyen jól mutattak benne!), nos a koncert napján a marosvásárhelyi főtéren a kirakodó vásárban hát nem a kőrőspataki szalmakalapossal hoz össze a sors? Vettem is gyorsan a kisebbik fiamnak egy szalmakalapot (a nagyobbiknak azóta lett másik). Már nem hiába jöttem – mondtam magamban, pedig hol volt még akkor az este?
A koncertélmény szerves része nálam a találkozás helyi kedves emberekkel. Salati Feriről, a „megboldogult” égivándorról már beszéltem. Aztán nagy örömömre találkoztam a szintén marosvásárhelyi Barnával, a bűvésszel és kedves párjával. Velük mindig igazi szellemi táplálék egy beszélgetés, amit úgy folytatunk akár 6-7 évvel egy félbeszakadt beszélgetés után, mintha három perce láttuk volna utoljára egymást. Tudod, amikor nem azon siránkozol, hogy mennyire szalad az idő, és milyen régen nem találkoztunk, hanem belevágsz a közepébe és egy sör mellett máris a történelem bugyraiban kotorászol, és ha nem is értesz mindenben egyet, valahol mégis ugyanúgy éreztek. Találkozás az Antal családdal, akikkel alig ismerjük ugyan egymást, mondhatni ők is, én is leginkább hírből tudunk egymásról, mégis egy pillanat alatt felforr az érzés, amikor váltunk pár keresetlen szót. És nem is a koncertről, hiszen annak minden pillanata önmagáért beszél. Hanem családról, életről, arról, amiben vagyunk. De az apropót mégis az Omega szolgáltatja, az Omega az, ami bennünket összehoz erre az estére, és lehet-e ennél nagyobb küldetése egy zenekarnak mindazon túl, amit zenéjével ad nekünk?
Maga a koncert a színpadon hasonló volt, mint általában. Marosvásárhelyre is a Tűzvihar turné programját hozta az Omega, amiből sajnos a rendezők akarata miatt négy alap és két ráadásszám kikerült, mert a helyi rendelet szerint este 10-kor a koncertet mindenképpen be kellett fejezni. Kezdeni pedig az előzenekar és a nappali világosság miatt nemigen lehetett fél kilencnél előbb. Az ajándékba kapott másfél óra így is hatásos és élmény teli volt a téren összejött tízezer ember számára. Nekem mindig meghatódást hoz látni az emberek szemének csillogását, azt a fényt, ami ragyog a dolgok legmélyén, amiért el kell oda menni, ahol éppen vagy. Ahol például ha nem is biztos, hogy úgy van, de te mégis úgy érzed, hogy ez a csillogás a szemekben itt és most másról is szól. Arról, hogy mi most itt együtt vagyunk. Együtt. Érzésben, lélekben. Ilyen alkalmakkor engem mindig figyelmeztet a lelkem, hogy amilyen csupaszon jöttünk erre a világra, úgy megyünk majd el ha itt hagyunk valamit, ha esetleg magunkkal viszünk valamit, az semmi más nem lehet, mint amit szeretetben, érzésben adni és kapni tudtunk. A rengeteg jó zenén, és bölcsességet sugárzó szövegeken, a primér élményeken túl számomra e téren is maradandót adott az Omega.
És amikor már azt hiszed, hogy már mindent láttál, mindent tapasztaltál, amikor azt hiszed, hogy mostantól kezdve már minden csak ráadás és a tejszínhab tejszínhabja a fagylalton, akkor mellbevág egy élmény, ami után percekig csak kapkodod a levegőt, mint én most a marosvásárhelyi soundchecken.
Történt ugyanis, hogy a soundcheck közepén Mecky lejött a színpadról és elindult Lolo felé. Kedves, baráti hangon köszöntötte egy „hajrá Fradi!”-val, majd kézfogást követően elbeszélgettek. Jelen voltam, tanúja voltam a jó hangulatú, szeretetteljes beszélgetésnek. Ott csevegett két ember, akik tudják egymásról, amit tudni kell, például azt, hogy az Élő Omega oldal hányszor írt vitriolba mártott tollal az Omegáról, de magáról Meckyről is. És itt jön a lényeg, hogy valódi énünkkel nem ragadhatunk meg a dolgok felszínén. Még csak áttörni sem kell a felszín betonnak képzelt, mégis a szeretet erejével szemben hártyavékonyságú falát. Csak engedni kell. Engedni, engedni. A szükségtelent elengedni. Hogy láthassuk, érezhessük a házat, melynek csak ablakai vannak, melynek minden ablakából én mosolygok. A mindenkori én a mindenkori másikkal szemben és viszont. Ez a mostani koncert látszólag Mecky és Lolo élménye volt, no meg az enyém. Üzenetét tekintve pedig mindannyiunké.
Amikor ez a kegyelmi állapotot hozó pár perces beszélgetés véget ért, és Mecky visszaindult a színpadra, Loloval egymásra néztünk. És nem hátba veregettük egymást, hanem néztünk egymás szemébe, néztünk a másik szemében azt a kis könnycseppet, mely megcsillant ott a szemünk sarkában. Azt a rejtett fényt hozót. Hát ezért kellett elmennünk Marosvásárhelyre. Ja, hogy a koncertről nem is írtam? Miért, hát nem arról írtam? „
12. koncert
2019. május 25. – Miskolc, Generali arána (HU)
Kiss Laura beszámolója a miskolci koncertről:
A Tűzvihar turné befejező akkordjaként a célváros ezúttal acélváros, azaz Miskolc volt. Kis, 9 fős csapatunk kora délután indult el a fővárosból, kb. 2 óra alatt oda is értünk. Mondhatni visszatérő vendégek vagyunk, hisz a 2012-es turnéban is szerepelt Miskolc.
A csarnok nekem elég kicsinek tűnt, függetlenül ettől, egy nagyon jó hangulatú koncert volt a tegnapi.
A korai érkezésnek köszönhetően megleshettük a sound check-et, közben omegás baráti üdvözlések, beszélgetések. Én mostanában elég sok bulit voltam kénytelen kihagyni, így már eléggé vártam ezt. Este 7 óra után Rákász Béla szórakoztatta az omegás népet, amolyan egyszemélyes előzenekarként, majd 8 óra után pár perccel kezdés. Számomra mindig adrenalinemelő pillanat, amikor elsötétül a színpad, majd egymás után jönnek fel a tagok, és már az árnyakból kitalálom, hogy hopp, ott jön a Ciki, aztán balról a Laci, stb.
Zarathustra után ütemre dobbantak a talpak, a szívek, mikor Ciki babyloni őrülettel elkezdte a koncertet. Utána előszedtük szívünk képzeletbeli zsebéből a varázslatos fehér követ. Meckyék a miskolci arénát is lángba borították tűzvihar formájában. A buli végéig nem csak egy de sok lány s fiú nem ment haza. A bandával az élen lépdeltünk a csillagok útján, hogy elhozhassuk a napot s a csillagokat a fedett csarnokba. Legszívesbben azt szerettem volna, hogy még jó sokáig ne legyen vége a koncertnek. Meckyék meséltek nekünk a fegyverkovács fiáról, majd metamorfózis után lehűtöttük magunkat az ezüst esővel. Fedett csarnok ide vagy oda, a holló ezen a koncerten is tiszteletét tette. Esti órák lévén képzeletben elindultunk az éjszakai országúton, hogy megkeressük a bűvészt, hátha megint kicsalogatja a nyulakat a kalapból. A Start-Gammapolis után robbant a hang és szilánkot szórt az Éjféli koncertben. Előhívtuk képzeletben a Fekete pillangót, amit Mecky biztatott repülésre. Miskolcon is egymással, egymásnak énekeltük, hogy „Addig él, amíg élni tudsz…”. Ezután nyugodtabb vizekre evezve megmártóztunk a hajnali óceánban. A valóságos, mozgó világban vártuk, hogy a banda ismét új csodát tegyen szívünkkel, majd egy ismételt metamorfózis után végigmentünk a keresztúton. Léna megidézte nekünk a hideg telet, de aztán a petróleumlámpa fényénél felmelegedtek a szívek, miközben Meckyék ismét a színpadra hívták a Gyöngyhajú lányt.
Minden koncert más és más, nincs két egyforma, Miskolcon már a kezdés előtti másodpercekben áradt a szeretet a rajongóktól a színpad felé, a kezdeti taps és hangos kiáltások a koncert végére percekig tartó ovációvá, vastapssá duzzadtak.
Mindent összevetve szerintem ez egy nagyon jó hangulatú koncert volt, mind a színpadon mind a közönség soraiban érezni lehetett a jókedvet, lelkesedést. Köszönjük Omega, köszönjük Miskolc!
Pár hét pihenő után a következő megálló a szlovákiai Kecső/Kecovo lesz.
A miskolci „Tűzvihar” koncert Márkus Laci szemével
17 hónap várakozás után ismét Omega – Tűzvihar koncertre tudtam eljutni Miskolcra.
Jómagam mint tudjátok, Járóképtelen Mozgássérült vagyok és már 48 éve Omegás családtag!
Több mint fél éve szerveztem magamban, hogy mivel ez a miskolci sportcsarnoki koncert az utolsó a tavaszi turnén, valamiképpen Egerből el szeretnék jutni. Komoly előkészületek voltak, de sajnos a koncert előtt 2 héttel közölte velem a sofőr, hogy bedöglött a busz amivel ő el tudott volna szállítani. Oda lesz részemről a nagy álom. Aztán jött a segítség (Brandt Viktor) és így ott tudtam lenni. Higgyétek el nagyon nagy dolog az életemben, hogy ilyen nagyszabású és magyar viszonylatban is egyedülálló koncertet megnézhetek. Sikerült időben eljutni a Miskolci Arénába és a hátsó bejáratnál már szinte vártak reám a rendezők.
Ugyanis az Omega egy nagy család és jeleztem érkezésemet erre a koncertre. Minden formaság lezajlott, vagyis nagyon sokan a nyakamba borultak és könnyes szemekkel üdvözöltek. Aztán felmerült a kérdés, hogy én a kicsi kocsimmal vajon honnét tudnám megnézni a koncertet. Nos jött a segítség (Gazdag Laci, Olgi, Tókos Zoli) aztán megtalálták a megoldást. A küzdőtér közepén elkerítve van a technikai stáb. Nos oda sikerült bejutnom és aztán vártam a csodát. A csoda este 8 óra után elkezdődött. Kezdődik a koncert, majd jönnek a fények és a lézersugarak és természetesen a zene. A közönség és jómagam is szinte elfelejti bánatát, problémáját mert itt a koncert olyan színvonalban zajlik, hogy ilyet csak az Omega képes élőben megteremteni. 5 db kivetítőn láttam az események nagy részét a színpaddal szemben. Mindenki be volt kamerázva, így szinte minden nóta olyan volt, mint a klip. A nagy bevonulás közben azt éreztem, szinte mozog alattam a kicsi kocsim. Ugyanis a mély ládák olyan fantasztikusan szóltak, hogy rendszeresen libabőrös lettem. Aztán jött az én korosztályom egyik legnagyobb nótája a Varázslatos fehér kő és akkor bepárásodtak a szemeim. És ez megismétlődött vagy 5 percenként. Ezek olyan örömkönnyek voltak, amit nehéz nektek másként leírni. Én le merem írni, hogy nálam minden érzelmi alapon zajlik. Főleg a zene világában. Én azt mondom, az Omega 57 évesen olyat vállal, amit itt Magyarországon senki. 2 óra 20 perces koncert az nem semmi amikor is a legtöbbjük már betöltötte a 70 évet. Volt rá lehetőségem a küzdőtér közepén szétnézni és látni a közönséget, milyen reakciókkal és felszabadultan csápoltak, énekeltek. Köszönhető ez a technikai stábnak is, mert nagyon értenek hozzá. Ez a koncert úgy szólt, mint még tán soha. A lézershow, a fények és a kivetítők olyan káprázatos látványt nyújtanak és ez alatt mennek a nóták. Ez maga a csoda, mondom én!
Koncert után, amint azt láthatod, összeálltunk egy csoportképre. Utána pedig Lacinak irány az öltöző. Már nagyon rég találkoztam a fiukkal élőben, így nagy volt a meglepetés nekik. Mecky és Elefánt fogadtak nagy szeretettel. Majd később jött Ciki és előkerült Kata is.
Mindenki nagyon fáradt volt de minden kérdésemre válaszoltak. Nagyon emlegettem, hogy ez a mostani produkció miért nem jön el Egerbe? Sokáig ezt feszegettük, majd Mecky megígérte, hogy talán még az idén összejöhet ez a nagyszerű Tűzvihar koncert itt Egerben is. Aztán már nagyon későre járt és elbúcsúztam a főszereplőktől és irány haza Eger.
Jelenleg is nagyon fáradt vagyok, mert keveset aludtam, de olyan doppingot és feltöltődést kaptam az Omegától, hogy most egy jó darabig rendben leszek.
13. koncert
2019. június 28. – Kecső/Kecovo (SK)
A tegnap esti Omega koncertre, a festői szépségű kecsői aréna hegyei közé zárt völgyben került sor. A természet alkotta „arénában”, igazi Tűzvihar volt, a már ismert programmal, tűzijátékkal és egy hatalmas máglyatűzzel. A megszokott lendületes, dinamikus koncert után, ahogy szétszóródtunk éreztük, hogy bizony kissé hűvös az este, így különösen jó érzés volt a tűz mellett melegedve, Omegás barátokkal beszélgetni az újonnan szerzett élményeinkről!
Köszönjük Omega, találkozunk egy (bő)hét múlva!
Puskely Márta
14. koncert
2019. július 07. – Vésztő, Város központ (HU)
15. koncert
2019. július 18. – Csepel, Daru domb (HU)
16. koncert
2019. július 27. – Tata, Szabadtéri színpad (HU)
Az eső szétválasztja a közönséget. Mint amikor piskótát készülünk csinálni és elválasztjuk egymástól a tojás sárgáját és fehérjét. Ahogy elkezdett esni az eső, amikor már nem szemerkélt, hanem látni lehetett, hogy ez annál több lesz, a közönség egy része elmenekült a nézőtér környéki fák alá. Ezzel egyidejűleg akiknek rock&roll csorog az ereikben, ellentétes irányú mozgással meglódultak a színpad felé. Pedig egy szolíd ülős koncertnek indult minden. Sok udvarias tapssal, helyenként az 50-60-as korosztályhoz passzoló üdvrivalgással, végén ünneplés. Ahogy egy Omega koncert szokott lenni, de amin nincs is mit csodálkozni, hiszen már maga az együttes is lassan hatvan éves. Ezzel ellentétben a produkció a repertoárt kitevő, zömmel 40-50 éves nóták ellenére is olyan lendületes, friss, ropogós volt, mintha ezek a nóták csak ma születtek volna. Persze egy klasszikusnak mindegy is, mikor születik, mert születésétől fogva aktuális, mint az Omega slágerek általában.
Ritkán esik jól bőrig ázni, úgy isten igazából, hogy már minden mindegy, mert már nem lehetsz vizesebb annál, mint amilyen vagy. Amikor eljön a pillanat, azt érzed a bőrödön. Amikor nem tudsz vizesebb lenni annál, mint amilyen vizes vagy már. Akkor jön a minden mindegy állapot, és akkor kapcsolsz át egy más üzemmódba, amit úgy hívnak, igazság. Vagy úgy, hogy élet. Vagy úgy, hogy jelenlét. Amikor nem kell másnak mutatnod magad, amikor nem kell vigyázni frizurára, sminkre, ruhára. Ilyenkor, amikor ömlik az eső, ilyenkor jó igazán ott a színpad előtti sorokban lenni. Gyermekien igaznak lenni, énekelni, ugrálni, élvezni a már minden mindegy állapotát. Visszajöttek rég volt idők emlékei, amikor bőrig áztunk egy-egy koncerten. Imádtuk. Azok voltak a legjobb bulik.
Jó volt ismét Omega-koncerten lenni. Jó volt az élmények hatására, rég volt időket idézve egy kis időre fiatalnak érezni magam. Mert amúgy máskor normális vagyok, magamtól nem állnék ki az esőre bőrig ázni. Hogy is nézne ki???”
17. koncert
2019. augusztus 03. – Balatonlelle, Szabadtéri színpad (HU)
18. koncert
2019. augusztus 16. – Őriszentpéter, Woodstock 50 (HU)
Tribute to Péter Sülyi
Balogh József írása:
Amikor úgy alakul az ember élete, hogy hirtelen minden besűrűsödik benne, és ebben az állapotában felszínre tör a lelkiismerete, mely még a szívének kedves, vágyott koncertet is lemondatja, akkor jön egy nem várt, nem remélt hívás. A vonal másik végén elhangzó kedves felajánlással:
„Komolyan gondolod? Nem muszáj, tényleg! Tulajdonképpen már elengedtem. Odavissza hatszáz kilométer. De ha valóban van kedved, neked is…”
Igen, Sülyi Péter Ő, az Omega legnagyobb hatású dalszövegírója. Nem tévedés, ezt a koncertet most tényleg miatta húzzuk be. És ezzel nem vagyok egyedül. Az Együttes, az Omega is Sülyi Péter miatt lép fel ma itt. Noha az apropót a mai eseményhez a pontosan 50 évvel ezelőtti Woodstock fesztivál adja, a további fellépők, a Neil Young Sétány és az Ivan & The Parazol is ezt idézi meg, az Omega röviden és tömören tartozott ezzel a koncerttel Sülyi Péternek.
Az Őriszentpéteri koncert helyszíne szép őrségi természeti környezet, a Malom Látogatóközpont oldalában, a Zala (itt még inkább pataknak mondanám) folyó(cska) és a Városszerbe vezető út által határolt völgy. Első benyomásaim alapján őszintén azt hittem, hogy lesz itt ma este egy kis hangulatos, Woodstockot megidéző házibuli, párszáz, a partoldalban leterített plédeken heverő emberrel. Aztán ahogy elkezdődött a program, a közönség is megindult. A jó ég tudja, kik és honnan jöttek, de miközben a Neil Young Sétány és Ivánék játszottak a közönség egyre szaporodott. 2015-ös népszámlálási adatok szerint 1600-an lakják Őriszentpétert. Én úgy ítéltem meg, a koncerten ennek duplája jött össze. Kérdeztem is Pétert a koncert után, szerinte mennyien lehettek itt ma este, de ő is csak annyit mondott, hogy 2500 emberre volt engedélyük, valószínűleg ennél többen lehettek. Annyian, amennyien Őriszentpéteren együtt még soha nem voltak. Tényleg, döbbenet volt, ahogy hátranéztem az első sorokból és azt láttam, hogy emberek vannak mindenfelé. Tömegesen. Mindenki várakozását messze felülmúlta az érdeklődés. Ez minden jel szerint az Omegának szólt.
Trunkos András az Omega (másik szövegírója és) menedzsere a koncert felkonferálásában kitért az esemény rendkívüli jellegére, és hogy ezt a rendkívüli jelleget természetesen Sülyi Péter jelenti, aki egy valódi renaissance man, aki a dalszövegírás mellett filmrendezőként, forgatókönyv íróként, dramaturgként dolgozott sokáig, mígnem a budapesti nyüzsgő kulturális közeget hátra hagyva már több, mint 20 éve Őriszentpéterre költözött. Kereste és itt megtalálta az alkatához inkább illő természetközeli, emberközeli létformát. Önmagához azért hű maradt. Közel húsz éve szervezi évről évre az Őrség kiemelkedő kulturális fesztiválját, a közösségi jellegét kidomborító nevű, Hétrétország Köztivált. Ha már az 50 évvel ezelőtti Woodstock fesztiválról való megemlékezés volt a Köztivál egyik programpontja, adta magát, hogy Péter meghívja az 1969-es évet hitelesen idéző Omegát. Bizonyára többen is lehettek, akik elsőre el sem akarták hinni, hogy ez a hívás elfogadásra kerül. Akik így éreztek, nem tudhatták, hogy ezzel a koncerttel az Omega tartozott Sülyi Péternek. Ennyiben volt valóban személyes ez a koncert, mint amilyen személyesek és közvetlenek általában a Köztivál más rendezvényei. Egyszer belefér egy ilyen monstre koncert a programba. És egyszer, legalább egy estére Sülyi Péternek is kijárt Trunkos András bonmot-ja, miszerint erre az estére Őriszentpéter Sülyiszentpéter lett. Ezzel pedig Őriszentpéter tartozott Sülyi Péternek.
19. koncert
2019. augusztus 18. – Penyige, Sportpálya (HU)
20. koncert
2019. augusztus 19. – Hajdúszoboszló, Hungarospa (HU)
21. koncert
2019. augusztus 31. – Recsk, (HU)
22. koncert
2019. szeptember 14. – Beregszász/Beregove, Sportpálya (UA)
23. koncert
2019. szeptember 20. – Annaberg-Bucholz, Festhalle (DE)
24. koncert
2019. szeptember 21. – Leipzig, Haus Leipzig (DE)
25. koncert
2019. szeptember 22. – Erfurt, Thüringerhalle (DE)
26. koncert
2019. szeptember 28. – Arad, Sportpálya (RO)
Leicher Kinga írása
Szeptember 28-án az Aradi Magyar Napokon koncertezett a legendás Omega együttes.. Korábban érkeztünk, ezért lehetőségünk volt résztvenni a sound-check – en, amelynek szintén meg van a varázsa, közben omegás barátokkal találkoztunk, beszélgettünk.
Aradon is már a kezdés előtt érezni lehetett a rajongók szeretetét,nagyon várták,hogy színpadra lépjen a legendás zenekar. Utána nyolc órakor kezdés az általunk ismert és közkedvelt dalokkal. Minden koncert más és más, mindegyik nagyon nagy élmény. Mindent összevetve egy nagyon jó hangulatú koncerten vehettünk részt. A koncert alatt végig érezni lehetett a szeretetet, jókedvet, lelkesedést úgy a közönség soraiban mint a színpadon.
Nagyon köszönjük Omega !!
27. koncert
2019. október 18. – Trinec, Werk Aréna (CZ)
28. koncert
2019. október 19. – Pardubice, CSOB Pojistovna aréna (CZ)
29. koncert
2019. október 25. – Kaposvár, Kaposvár Aréna (HU)
30. koncert
2019. november 05. – Sala/Vágsellye, Mestská Sportová hala (SK)
31. koncert
2019. november 08. – Budapest, Papp László Sportaréna (HU)
Balogh József beszámolója:
Adná magát, hogy egy hatásos epizóddal indítsam a beszámolót, de nem lenne igazságos.
Mindenekelőtt a Nazarethről. Noha a Nazareth műsora egy szűk órás produkció volt, a veterán skót banda kiállításában is inkább előzenekari szerepet betöltőnek tűnő fellépésére mégis szívesebben írom azt, hogy az est meghívott vendégfellépője lépett először színpadra. Nem szokásom abba belemerülni, hogy egy koncertbeszámolóban a zenészek játékát hozzáértően elemezzem, egyenként bemutassam az eljátszott dalokat, így csak annyit mondok, hogy nekem nagyon tetszett a műsoruk. Hibátlanul előadott, több jól ismert nótát tartalmazó programjuk remek alaphangulatot varázsolt az Arénába. Hálásak lehetünk az Omegának, legfőképpen a menedzsmentjének, hogy elhozta őket ide nekünk. Kaptunk egy igazi brit rock and rollt, amit a briteken kívül senki más nem tud. A letisztult, helyenként bravúros szólókkal tűzdelt előadásban ismét bebizonyosodott, hogy két gitárral és egy dobbal, valamint egy tökéletes énekhanggal is csodát lehet művelni. Semmi nem hiányzott a hangzásból. A zenészek mind a négyen roppant szimpatikusak voltak, allűröktől mentesen hozták az vén rokkerek bölcsen jókedvű profi játékét. It’s only rock and roll, ahogy a jól ismert sláger mondja. Ezt várhattuk, meg is kaptuk, köszönjük Nazareth!
Az Omegára térve, sokunkban felmerült korábban a kérdés, hogy elég biztonságos-e az idei Tűzvihar turné 32. (harminckettedik!!!) koncertjét meghirdetni az Arénába? Közismert, hogy egy-egy nagyobb, jelentősebbnek szánt koncert előtt az előadók többnyire keltenek egy kis vákumot, hiszen a mai gazdag koncertkínálatban nem kis kihívás megtölteni egy ország ikonikus koncerthelyszínét. Kell a közönség kiéheztetése, hogy az ilyen koncerteken érthetően borsosabb jegyárak mellett is kellően sokan legyenek. Az egész éven át tartó hosszú sorozat kétségtelenül elvette ettől a tegnapi produkciótól a kellő szívóhatást, ennek ellenére is tisztességesen megtelt a ház, néhány felső szektorban látható üres folt ellenére. Nem ismerem a koncert pénzügyi mérlegét, de az biztos, hogy művészileg, eseményileg (hülye szó, most találtam ki) igazolta magát a koncert. Kellett ez a feldíszített turnézárás, mint egy újabb mérföldkő a zenekar életében.
Mondom mindezt annak ellenére, hogy a közönség ereiben meghűlt a vér a koncert nyitányán. A zenekaréban pedig…. hát gondolom, megfagyott. Tudomásom szerint nincsenek tankönyvek, amelyek tanítják a koncertek műszaki-technikai lebonyolításának, kivitelezésének szakmáját, de ha lenne, ott bizonyára első helyen említenék a fatal error fejezetben azt, ami az Omegával tegnap este megtörtént.
Engedjétek meg, hogy egy pár sorban visszautaljak az elmúlt két hétben az Aréna koncert várható setlistje apropóján az idővonalamra írt sorozatom utolsó epizódjára. Ebben a részében, egy nappal a koncert előtt (Nostradamus volnék?) volt néhány mondatom a Babylon és a Gyöngyhajú lány kapcsán, íme:
„Minden koncert két nagyon fontos, ha nem éppen a legfontosabb súlypontja a kezdés és a befejezés. Hatásos, jól eltalált kezdés, mely ad egy felütést, alaphangot az egész bulinak és egy nagy ívű katartikus befejezés.”
„Nincs koncert technika és a technikát biztosító, működtető szolgáltatók és technikusok nélkül. Ők minden nagy buli szürke eminenciásai, akikről sajnos csak ritkán szoktak megemlékezni. Pedig gyakran iszonyatos munkát végeznek, mindig az idő szorításában kell dolgozniuk, alkalmazkodniuk kell a helyi körülményekhez, pillanatok alatt kell megoldaniuk hirtelen felmerülő problémákat. Az ő elhivatott munkájuk nélkül nincs sikeres koncert.”
(Remélem, hogy e mondataim után sem fog senki megvádolni engem azzal, hogy a kabátom alatt becsempésztem Murphy haveromat a koncertre.)
No de mi is történt? A tökéletesen hangzó Nazareth koncert után a színpadi átszerelést követően elindult a direkt erre az alkalomra tervezett és kivitelezett látványelemekre épülő koncert-intro. A színpadon megy minden, ahogy annak mennie kell, ők hallják a kontrollt (ha hallották, ezt sem merem biztosra állítani), kifelé pedig nem történik semmi. Körötte csend és néma pusztaság. Hátborzongató volt az a metamorfózis, ami a közönség lelkében végigment ebben a pár percben. Az első érzés a döbbenet volt. Csak néztünk körbe és egymásra, ellenőriztük, be van-e kapcsolva a hallókészülékünk, de hamar kiderült, hogy bizony egy darab hang sok, annyi nem jön le a színpadról. Mint száz éve, amikor a nézők beülnek a moziba a némafilmre. A színpadon pereg a műsor, te meg hozzáképzeled a hangot. A döbbenetet aztán hamar felváltotta a figyelemfelhívó reklamálás, hogy hé emberek, ti ott fenn, nem veszitek észre, hogy idelenn mi csak a képet látjuk? Szemünkkel keressük a technikusokat, a megoldó embereket, de sehol semmi, még csak egy színpadon keresztbe futó technikus sem, aki bedug valamit valahová, amitől megjön a hang. Úristen! Mi van itt? A világ ilyet még nem látott. Pontosabban látott, inkább nem hallott! Közben a zenészeknek is leesett tantusz, akik addig a színpadon szorgosan muzsikáltak abban a reményben, hogy talán hipp-hopp egyszer rátalálnak az elektronok a helyes irányra abban az ezer kilométernyi vezetékben. De hiába próbálta Mecky közölni a közönséggel, hogy ez most nem egy stíluselem, hanem a technika ördöge játssza ördögi játszámáját velük, ezt is hiába mondta, mert ezt se lehetett hallani. De láttuk, hogyne láttuk volna, hogy azok a sokat megélt, sokat tapasztalt vén rókák ott a színpadon, akiknek szintén fogalmuk nem volt arról, mi ez a rossz vicc, eszköztelenné, esélytelenné váltak. Hiába a tudás, hiába a felkészültség, hiába az adni akarás, ebben a pillanatban van itt egy náluk is nagyobb hatalom. Ahogy erre ráérzett a közönség, hatalmas megkönnyebbülésemre nem elégedetlenkedéssel vagy füttyel folytatta, hanem felébredt az együttérzés. Szeretetteli, bíztató, együttérző taps és éljenzés indult, voltak akik énekeltek. Szívemnek drága élmény volt megtapsztalni ezt az együttérzést.
Nem számoltam a perceket, hogy negyed óra-e, vagy annál is több telt el így, de száz szónak is egy a vége, egyszer csak meglett a hang.És attól kezdve elindult a nagy derbi. A sírból kellett visszahozni a meccset. Nem egy hatásos introból folytatni, hanem fordítani azonnal null háromról. Lássuk be, ez azért egy olyan koncertkezdés volt, ami érthetően lelohasztotta a Nazareth által felkorbácsolt várakozást. Én amúgy is olyan lelkületű vagyok, hogy nekem a koncert nem koncert anélkül, hogy ne legyek benne egyszerre a saját és a zenekar, sőt, az egész stáb, meg még az egész közönség lelkében. Ott robog bennem minden egyes koncerten egymás mellett párhuzamosan több vágányon a saját élményem mellett a drukk, hogy a színpadon és körülötte is minden rendben legyen, hogy a közönség is élvezze, mindenki más is körülöttem. Néha a közönség jobban élvezi, mint én, amíg nem jön meg a megerősítő érzés, hogy oké, minden rendben van, minden úgy van, ahogyan annak lennie kell.Szóval megjött a hang, de kellett kis idő, mire a hangzás rendesen beállt (ennek okáról pár sorral később). Talán biztos, ami biztos alapon (ki tudja honnan bújhatott elő az ördög, ne kísértsük újra) a zenekar ott folytatta, ahol abbahagyta, tehát az introt és a Babylont követő harmadik nótával, a Tűzviharral. Visszatérve a Babylonra, eszembe jutott két vicc, de ezt itt nem fogom megosztani, mert időközben én is fejlődtem személyiségemben és nem mondok olyanokat, amikkel másokat meg lehet bántani. De az tetszett, amikor a koncert után Mecky az öltözőben elmondta, hogy: „Kérem, mi eljátszottuk!”
Aztán a Tűzvihartól kezdődően már ment minden úgy, ahogy azt eltervezték. Mit is írhatnék erről? Nekem unalmas számról számra végig menni (majd a végén láthatjátok a setlistet, amit nekem a színpadra fellépő összes előadó dedikált, plusz még Sülyi Péter és Trunkos András szövegfelelősök) és leírni, hogyan énekeltük együtt a balladát a fegyverkovács fiáról, hogy milyen jó volt újra koncerten hallani a Névtelen utazót, és hogy milyen érdekes volt a két szintű színpad, meg milyen gyönyörű látványt varázsoltak nekünk az intelligens lámpahad, a pirotechnika és a lézer. Aki ott volt, látta, aki nem volt ott, látja majd a fotókat és hallja a hangokat egyik másik rajongó oldalon. Tessék rákeresni!
Szóval megint egy mérföldkövön vagyunk túl a Csillagok útján, egy olyan mérföldkövön, amit remélhetően nem csak a némafilmes kezdés fog örökre beégetni az emlékezetünkbe. Kivételes adomány nekünk, hogy az Omega így, a hatodik iksz felé is nemzetközi színvonalú produkcióval, műsorról műsorra megújúló koncertprogrammal tisztel meg bennünket, és persze jó művészekhez illően önmagát. Azt gondolom, hogy ami a művészi teljesítményt illeti, hibátlan koncertnek lehettünk tanúi. Friss, a lendületes nótákat és a balladákat jó arányban, élvezhető ritmusban váltogató program volt. Az Omega életművéből random válogathatunk másfél-két órás koncertprogramokat, itt nem lehet tévedni. Nincs is értelme arról beszélni, hogy jaj, még milyen jó lett volna, ha még ezt, meg azt is eljátsszák. Frappánsra sikeredett ez az idei Tűzvihar turné, egy hosszú ideig emlékezetes lezárással.
No de mi is történt akkor ott a buli elején? Kell róla írni, mert a mai világban nincs olyan, hogy ne kapjunk információt, mint azt tudjuk legkésőbb a Kenyér és információ óta.
Az történt, hogy volt egy szándék a koncert rögzítésére, amelyhez egy több sávos rögzítőt kötöttek a keverőpultra, de ezt a rákötést nem a koncert előkészítése alatt, hanem a Nazareth műsora után. Így nem tudott kiderülni, hogy ez a mozzanat mit idézett elő. Nem vagyok egy elektronikai zseni, magyarázták nekem, hogy azzal, hogy ezt a berendezést üzembe helyezték, egy olyan előre nem látható elektronikai hurok alakult ki, ami kicsapta a keverőpultot. De ezt csak akkor vették észre, amikor a buli elindult és tolták volna fel a hangot. A színpadi technikát ez nem érintette, a színpadi keverő működött, ők tehát elindították a show-t, amire a központi keverő nem tudott csatlakozni. Többféleképpen keresték a hiba forrását és megoldását, de nem lehetett a keverőt életre kelteni, ezért rohamtempóban kellett mindent átkötni a tartalék keverőre. Azon viszont nem voltak betáplálva a soundchecken rögzített beállítások. Így aztán egy darabig eltartott, míg beállt az a sound, ami már tényleg Omegához méltó volt. Nem egy olyan típushibáról van szó, amire normális körülmények között számatani lehet, amire úgymond kötelező készülni. Olyan ez, mint az öt találatos. Az Omegának ez most bejött. Ezer zenekarnak százezer koncerten nem jött be, ez is valami!
Ha visszaemlékezünk az 1994-es Népstadion koncertre, ott is az volt a viharra adott első érzelmi reakciónk, hogy a fenébe (voltak csúnyább kifejezések is)! Ez igazságtalan! Meg még életveszélyes is volt. És ott is volt, hogy erősítők konkrétan elszálltak. Aztán ettől a heroikus küzdelemtől, amit az elemekkel vívtak vált igazán emlékezetessé ez a koncert. A tegnapit pedig ez a némafilm korszakot megidéző kezdés, no meg az, hogy itt is talpra állt a banda. Legyünk őszinték újfent! Micsoda pofon a zenekarnak egy ilyen kezdés! Lehetett volna cirkuszolni, bosszankodni, hisztizni, gitárt földhöz csapkodni, hogy miért velünk, miért pont itt és most történik ez? Mert a nagy dolgok a nagy koncerteken történnek, kérem.
Rengeteget szoktam mosolyogni, amikor egyes újságírók, akiknek nincs valódi mondanivalójuk, de muszáj valamit írniuk az Omegáról, mindig leírják, hogy az Omega csinálta ezt meg azt elsőként, meg adták el a legtöbbet, meg voltak ott először, ráadásul az övék a legnagyobb, és a többi. Hát most egy újabb sztori elemhez jutottak (amit persze most én sem hagytam ki). Ebben is az Omega volt az első, hogy egy ilyen fontos bulin nem szólalt meg a cájg. Ehhez képest, amikor a Bayern München a 92. és a 94. percekben rúgott gólokkal hozta vissza a meccset, hát az semmi ehhez képest! Ronaldo, Messi, Lewandowski, lehet az Omega után futni!
Dr.Kiss Mihály írása
Jelentés Csillagvárosból
Mindenekelőtt összességében gratuláció, köszönet és zúgó vastaps jár az Omegának az idei teljesítményért, miként az Arénában a koncert „mindhárom” végén.
Az űrhajó megérkezett, leszállt de nem ott, ahová indult és nem volt sima az út. Hiába, Csillagváros oly messze van.
Az Omega – Nazareth koncert az utóbbi, nem is tudom hány év, talán minden szempontból legjobban „kitalált” és összerakott, mind látványban,mind hangzásban, legomegásabb koncertsorozatát, a Tűzvihar turnét volt hivatott megkoronázni.
Majdnem sikerült…
Pedig nagyon jól áll az Omegának ez a tűzviharos koncepció. Már az elnevezés is minden szempontból telitalálat volt, hiszen amellett, hogy egy Omega nóta címe, kimondottan „beszédes”, marketing szempontból is tökéletes, dinamikus, sodró lendületű, korszerű, még egy teljesen laikus számára is érdeklődést keltő főcím. Megítélésem szerint Budapesten is így kellett volna hirdetni.
Eltelt több, mint egy nap. Most már tudom technikailag mi történt ott az elején – Balogh Józsi leírta – de hiába, egyelőre még ott tartok, hogy képzeletben újra és újra átélem a koncert nyitányát, úgy amilyennek szándéka szerint lennie kellett volna: sokkoló lendületű libabőrös élményként, amely elragad, felemel és órákon át lebegtet ég és föld között, ahogy az Omegához illik. Miként oly sokszor megéltük együtt. Köszönet érte.De most nem sikerül, mert jön, makacsul jön és jön a kétségbeesett üzenet: „Houston, we have a problem!” Ott állok ezredmagammal az űrrepülőtér előtt leforrázva, tehetetlenül, de mégis szeretetteljes aggódással és döbbenten látom, nem indul a hajtómű. Csillagváros egyre távolabb kerül, már-már belevész az elérhetetlen messzeségbe.Ezt a startot meg kell ismételni. Még az elején vagyunk talán vissza lehet állni, ezt nem lehet feladni, mert mindent dönthet, magával ránthat. Reménykedem. A közönség kitart, példás szeretetről tesz újfent vallomást. Nem fütyül, nem lázong, nem hisztizik. Mint egy eleven energiapajzs, olthatatlan szeretetet sugároz. Egy jó családban ez így szokás. Reménykedem.Már látom, hogy újra kijön Trunkos, elmondja mi történt, és na „pesti Régi Csibészek és pesti Gyöngyhajú Lányok”, megvolt a hangbeállás, bocsánat, felejtsük el ami eddig volt, és kezdjük újra.De nem ez történik.
Onnan folytatjuk, ahol abbamaradt, ahol tulajdonképpen el sem kezdődött. Csillagváros már nagyon messze van. Távolodik. Ezt így nem lehet elérni.
Nem tudom végül meddig jutottunk az úton, talán a Naprendszer határáig, vagy addig se, de az viszont meseszép volt. Olyan, amilyennek az utazó képzeli, várja és elvárja. A látvány tökéletesre sikerült. Csak ismételni tudom magam: jól áll az Omegának ez a tűzviharos, lézeres, füstlövellő gépes koncepció (vagy mit tudom én, hogy hívják azt a szerkezetet, ami függőlegesen magasra lövelli a füstöt, de talán most láttam először Omega koncerten).
Van mire építeni. Ez az este még így is a progresszív rock igazi ünnepe volt. Nem tudom kicsi hazánkban tud-e valaki ilyet. Azt hiszem nem. Az életmű egyedülállóan csodálatos. Menni kell tovább.
Ha jól tudom, a Testamentum-1 rakétái már az összeszerelő hangárban vannak. Még néhány nap, vagy hónap és….
Omega, én csodállak és szeretlek is. Veled akarok tovább utazni. Csillagváros már közelebb van…
